Archívum: Egyesületi tag

Szternák Barna

Anyai ágon kaptam az első benyomásokat a fotózás terén. Nagyjából 10 évesen vehettem kezembe először a családi FED-2-t, hogy fényképezzek. Még emlékszem is, egy tájkép volt a dobogókői nyaralásunkon. Éles emlék marad, hiszen a képen nagyjából semmi nem volt fókuszban. De arra tökéletes volt, hogy valami átkattanjon bennem. Az első saját gépemre huszonéves koromig kellett várnom, akkor egy F60-as Nikonnal egyből az SLR világba csöppentem. Majd jöttek a régebbi filmes vázak, egy Praktica és egy Nikon FM2, meg velük az otthoni előhívás, a filmtöltés, lyukkamerázás. Aztán persze engem sem tudtak elkerülni a digitális gépek. Céges hozzáféréssel egy floppy diskre dolgozó Sony, pár szappantartó, majd egy D80-as Nikon és egy LX3. Végül a tükröket is elhagytam, először egy a6000, mostanában pedig egy a7r3 Sony van az objektívek végén. De mint tudjuk, a gép csak gép, kell valaki, aki a gombot nyomja. Azok közé tartozom, aki autodidakta módon tanulta a fényképezést. Könyvek, youtube, online tanfolyamok mellett barátságokon, mentorokon keresztül. Hosszabb tanfolyamokra, képzésekre valahogy sosem jutottam el. Régóta vagyok tagja fotós közösségeknek. Még a fotóslistával kezdtem, aztán a Facebook révén jópár online csoportban tevékenykedtem, tanultam, csiszoltam a látásomat. És végül a Gurushots-ot is megemlíteném, bár nem túl szakmai felület, de itt sikerült teljesen véletlenül belecsöppennem egy nagyon inspiráló csapatba. Közös fotózásokkal, képértékelésekkel sokat tudtam fejlődni. Rajtuk keresztül ismertem meg a Fotósviadalt, ahol harmadik alkalommal mérettem meg magam idén. Innen pedig már egyenes út vezetett a Fényképészkörhöz. Civilben mérnök vagyok, innen jön az épületek, a brutalizmus, és a szabályos részletek szeretete. Fotóim nagy részében ezek köszönnek vissza. Egy idő után elkezdtek róluk hiányozni az emberek. Így most már az épületeket igyekszem csak díszletként használni, és jobban elmélyedni a portré és street fotózásban. Sok fotóst követek, nem csak befutottakat. Hiszem, hogy mindenkitől lehet tanulni. Ha mégis ki kellene emelnem pár nevet, akik hatottak, vagy hatnak rám ma is, íme, a teljesség igénye és sorrendiség nélkül: Ansel Adams, Benkő Imre, Nina Papiorek, Krzys.ko, Váczi Anna, Polónyi István, Higuchi Masayoshi.

Lázár Csaba

Középiskolás koromban (úgy jó 35 évvel ezelőtt) kezdtem fotózni, amikor is egy nyárimunkás keresetemből vettem egy használt Praktica PLC3-at. Egy kedves fizika-tanárom volt az első, aki megmutatta az alapokat és ő tanított meg előhívni a negatívokat és ezekről a papírnagyításokat.

Évekig egy 50 mm-es objektívem volt, de azzal mindent próbáltam – fekete-fehérre – fényképezni. Egyetlen alkalommal fordult elő, hogy sikerült vennem egy színes KodaColor Gold filmet, amit a Budai Várban lőttem el egy hideg téli estén, egy ősrégi fotósszakkönyv társaságában, amiből az expozíciós adatokat vettem. Az olyan nagy élmény volt akkor, hogy elhatároztam, amint tehetem, rengeteg esti fotót készítek majd a Várról és mindenről, ami fényt hordoz és alkalmas fotón való ábrázolásra.

Nos, a Praktica néhány év múlva tönkrement, majd úgy húsz éve lehetett, amikor első digitális kamerámat sikerült beszereznem. Azután mindenféle digitális gépekkel fotóztam, jobbára családi eseményeket, baráti összejöveteleket, nyaralásokat, és mintegy 3 éve jutottam hozzá az első komolyabb cserélhető objektíves géphez, amivel új szint köszöntött be pályafutásomban. Már ha lehet ezt pályafutásnak nevezni; inkább mondanám hobbinak, de olyan hobbinak, amit szívesen művelek, és igyekszem is minden nap művelni…

A fő tanulási formám a könyvek, próbálok minden arra érdemes könyvet begyűjteni, elolvasni és a hasznos dolgokat megjegyezni, de különböző internetes workshopokon is részt szoktam venni. A kedvenc témám a makró és a madárfotózás, de a szürke hétköznapokon a street témakörrel is próbálkozom. Sok kortárs- és ős-fotós képeit szeretem nézegetni. Ezek közül néhány: Klösz György, Ansel Adams, Potyó Imre, Sebastiao Salgado…

Králik Tibor

Králik Tibor vagyok, Balassagyarmaton élek és dolgozok. 2014 előtt csak alkalmanként, túrák és kirándulások alkalmával készítettem néhány fotót/tájképet eleinte filmes tükörreflexes majd digitális kompakt és bridge gépekkel. 2014 óta hobbi szinten tudatosabban foglalkozok több-kevesebb gyakorisággal a fényképezéssel. Ekkor vásároltam első MILC fényképezőgépemet (Olympus E-PL5). Azóta is micro 4/3-os rendszert használok. 2014-ben vettem részt először a Más-Kép fotós közösség által szervezett fotós hétvégén, ahol a Zsila Sándor által vezetett természetfotós csapatnak lehettem tagja. A későbbi években több, a közösség által szervezett táborban/workshopon vettem részt. Később csatlakoztam a Zsila Sándor tanítványaiból szerveződött Fényecset Fotóklubhoz. Sok tudást, látásmódot és inspirációt kaptam ezekben a táborokban és klubnapokon. Érdeklődési területeim: tájkép és makrófotózás és az ezekkel való kísérletezés (ICM, régi objektívek, …), asztrofotózás.

Kovács Gábor

A fotózás világából gyerekkoromban kaptam az első ízelítőt édesapám által, akinek a bőröndjéből elővarázsolt előhívó labor egy csoda volt a számomra. Így a kortársaimhoz hasonlóan én is boldog tulajdonosa lehettem egy Szmena gépnek és a vele járó lehetőségeknek. Aztán a következő 1-2 évtizedben a világ más érdekes részei kerültek előtérbe, így a fotózás háttérbe szorult, hogy aztán már tapasztalt és családos emberként újra elmerülhessek ebben a csodálatos világban. Egyszerű kompakt gépekkel kezdtem újra, ami után kipróbáltam magam a DSLR-ek világában is, de végül visszaváltottam a bridge kategóriára amit ma is boldogan használok.

Jelenleg jóval kevesebb időt tudok a fotózásra szánni, mint amennyit szeretnék, így a tudatosság és a  tervezés még kevésbé jellemzi a fotózásaimat. Örülök amikor végre hódolni tudok ennek a hobbynak és akkor viszont mindent megörökítek, amit érdekesnek találok. 

Idő hiányában mások munkásságában sem tudtam igazán még elmélyülni, így inspirációkat is csak a saját környezetemből tudok meríteni. Mivel nagyon jó kikapcsolódásnak tartom a fotózást, ezért szeretnék jobban elmélyülni benne, megtalálni azt a területet ami legközelebb áll hozzám és jóval több tudatosságot is szeretnék vinni a fotózásomba.

A tudásom nagy részét autodidakta módon szereztem, de részt vettem a Nextfotó tanfolyamán is, ami segített struktúrába terelni az innét-onnét összecsipegetett információkat.

Polónyi István

Hogy mi hajt? Miért fotózom újra, meg újra? Íme: Ez a valami, vagy fogalom azonban mindig jelen volt a felsorolásban, a miértben, ez pedig nem más mint a muszáj. Ez az izé  odabenn állandóan küldi a kisebb-nagyobb impulzusokat a gyomromból, hogy csináld. Nem tudom pontosan leírni vagy körülírni. Azt sem, hogy miért.  Van, hogy belülről pofánvág. De úgy rendesen. 

Ha csak sétálok az utcán vagy kávézom, vagy motorozom, vagy párommal, barátaimmal vagyok,  vagyis bármi más egyebet csinálok, akkor is fotókat-képeket fényeket és árnyékokat látok, képekben gondolkodom. Minden alkotó embernek lehet hasonló a saját szakmájában, nálam ez a fotográfián keresztül jön.

Felkeléskor is lesem a reggeli fényeket, kontrasztokat formákat. Azok sokszor gyönyörűek.

Ha fizetős munka van olyan, amit már sokadjára akár rutinból tolok, ott is akad valami apró pillanat vagy hangulat, ami mégis azt mondja, érdemes volt, nem csak a pénzért….és így még egy ilyen munkának is lesz tanulsága.

Voltak olyan munkák tömegével, amikbe szó szerint kiégtem, hatással voltak az alkotói mivoltomra. Ilyen például a tömeges modell vagy portfólió fotózás. Elérkezett az állapot, hogy hónapokig kamerát sem vettem kezembe. Hidd el, nagyon könnyű hatásvadász fényekkel jó modellről jó sminkben képeket készíteni. De minek…Több kellett mint a hazug szépség. Az igaz világra vágytam.

Ma már nem is nagyon készítek ilyen képeket.

Rengeteg képet, anyagot sorozatot készítek saját magamnak, ennek nagy része a fiókban végzi, egy nulla egy adathalmazban. Nem is baj, hogy kevesen látják –  az alkotás, illetve annak folyamata a fontos, mely szintén erőt ad. A lájkok hazugok, becsapnak téged, becsapod magad.

Továbbá a sok tanulás – azaz mindig lesem az ügyesebb kollégák munkáit szerte a világból vegyes témákban. Tanulni jó. És alázatosnak lenni is a szakma iránt. Jó.

Tölli Szilvia

Egy éve kezdtem el hobbyszinten fényképezgetni egy kirándulásra vásárolt a mai napig használt „kis Canon piros fényképezőgépemmel” mely, évekig csak a szekrény alján pihent. A Dunántúlon,  Székesfehérváron élek, kedvenc helyem többek között a Balaton-felvidék, épületeivel, hangulatával, természeti kincseivel. Elsősorban természetfotókat készítek, évszaktól függetlenül, e mellett túrázok, kirándulok. Ezeken az alkalmakon is igyekszem megragadni mindazt, ami érdekes és szép lehet, az adott pillanat örömeként, magam és mások számára. 

Az (…) igazán tökéletes kis pillanatokat a való életben csak akkor kapod meg, ha te magad figyelsz fel rájuk. (Emily M. Danforth)

The root directory of the gallery couldn't be found – it may have been deleted or renamed.

Kiss Sándor

Balatonfüreden élek, kisebb-nagyobb kihagyásokkal 20 éve jelen van a fényképezés az életemben, főleg külföldi útjaimra vittem magammal abban az időben még filmes gépet.  Tudatosabban csak 5 éve fotózom, akkor váltottam digitális technikára és kezdtem el jobban figyelni a kompozícióra. Rendszeresen járok fotózni, külföldön és belföldön egyáltalán, illetve tavaly óta képeimmel pályázatokon mérettetem meg magam. Továbbá igyekszem minél jobban képezni tudásomat különböző workshopokon is. A magyar és nemzetközi FIAP pályázatokon több díjat nyertem már ez idő alatt, célom az AFIAP, majd az EFIAP minősítés megszerzése. 

Ádók Zsanett

Fényképezőgépet kisgyermek koromban fogtam kézbe először, talán 9-10 éves lehettem. Az akkori hobbi szép lassan bontakozott ki. 2020-ban  végeztem el  Szegeden a fotográfus iskolát. Kiváló tanáraimnak nagyon sokat köszönhetek! Török János, Tóth József és Kis Péter. Ezen kívül számos workshopon részt vettem már, folyamatosan tanulok, képzem magam. Mindig keresem a különleges fényeket, nézőpontokat, látószögeket. A portréfotózást és azt, hogy bármilyen helyzetből, helyből ki tudjam  hozni a legjobb képet Schram Andrástól tanultam. Az ő látásmódja, munkája, stílusa áll hozzám a legközelebb. Rajta kívül még nagy kedvenceim: Peter Turnley, Peter Lindbergh, Annie Leibovitz, Lee Jeffries, Elena Shumilova és még számos elismert fotóművész.Legtöbbször fekete-fehérben fotózom, de természetesen, ha a téma megkívánja, akkor a nyersanyag mindig megvan színesben is. Néhány évvel ezelőtt kezdtem el megörökíteni a környékbéli régi mesterségeket még űző embereket munka közben. Nagyon fontosnak tartom, hogy az utókor számára meg legyenek örökítve, hiszen ezek olyan szakmák, amiknek sajnos nem nagyon van utánpótlása. Kaskötő, órásmester, fazekas, szíjgyártó, kötélfonó, kovácsmester stb. 5-10 év múlva talán már nem is lesz, aki műveli ezeket a mesterségeket. A képek által betekintést nyerünk egy eltűnőben lévő világba. Ehhez szorosan kapcsolódnak a régi  hagyományok,szokások  és a falusi, tanyasi élet melyet szintén sorozatokban örökítek meg. Hosszútávú, több éves projektekben gondolkozom, célom folytatni az évekkel  ezelőtt elkezdett anyagok gyűjtését és a későbbiekben könyvben megjelentetni.

2023-ban a Búzaszentelés a Langó kápolnánál című sorozatommal országos első helyezést értem el A Fiatalok a Nemzetért alapítvány Velünk élő hagyományok című pályázatán. Még ugyanebben az évben a MANK alkotóművészeti társaság tagja lettem.

2023-ban 3 önálló és 2 közös kiállításom volt, ebből az egyik állandó kiállításom a makói József Attila múzeumban látható. A 3 önálló kiállítás anyaga, témája a kihalófélben lévő régi mesterségekre és hagyományokra alapult. A közös kiállítások pedig képzőművészettel lettek ötvözve, festő- és képzőművészekről készült képeim, portréim az ő alkotásaikkal együtt kerültek bemutatásra.

Gulyás Péter

Gulyás Péter vagyok, Nógrád megyében, Balassagyarmaton élek. A fotózást amatőrként/szabadidőben folytatom, megélhetéshez más területen (webshop fejlesztések) dolgozok.

Nagyjából 10 éve kezdtem fotózni – vettem egy belépő szintű DSLR-t,  automata módban fotóztam mindent is ami szembejött, mint általában minden kezdő. Hamar elkezdett érdekelni mi hogyan működik és hogy lehet adott hatásokat elérni különböző beállításokkal, olvastam, kérdeztem, mások fotóiból tanultam. Később végeztem Fotográfus OKJ-t is, ez már sok új ismeretet nem adott, viszont a fotótörténelem érdekes volt és bővítette a látásmódom.  Szeretek fotós közösségekben aktívan részt venni, Facebook-on segítek csoportokat terelgetni adminisztrátorként. Évek óta részt veszek a Fotósviadal rendezvényen, többször az online kihívásokban is indultam.

Néhány éve (talán az OKJ és a fotótörténelem után) elkapott a streetfotók hangulata, világa – legszívesebben ezen a területen tevékenykedek. Emellett természetesen bóklászok időnként (leginkább más lelkes fotóstársakkal) Nógrád megye gyönyörű tájain is, megörökítem 1-1 részletét. Szeretek kísérletezni technikákkal/beállításokkal mint pl. multiexpo és ICM. Egyre inkább szeretem a minimalista kompozíciókat, látásmódot.

Részt vettem helyi fotóklub szervezésében a covid előtti években, de 6-8 fős aktív közösségünknek a korlátozások sajnos   eléggé betettek, megszűnt az aktív együttlét. A fotózás nekem kikapcsolódás, feltöltődés, szerelem – géppel a kezemben megszűnik a “normál világ” körülöttem, elragadnak az érzelmek és az alkotás folyamata 🙂 Gondolom sokan vagyunk így…  Örülök, ha valamelyik fotóm felkelti a figyelmet és másoknak is tetszik, de a lényeg az alkotás öröme. Időnként próbálok különféle pályázatokon indulni, itt nemzetközi szinten “Honourable Mention” díjazásig jutottam az International Photography Awards  és a Minimalist Photography Awards pályázatán, és “competition gallery” beválogatást, megjelenést értem el a  LensCulture Street Photography Awards 2022-es kiírásán.

Bódi Katalin

Egy pici nógrádi faluban születtem, ahol az 1960-as években a nagybátyám volt a falu fényképésze. Ez volt az indítás, középiskolás koromban pedig megvehettem álmomat, egy  Smena 8 gépet. Ezzel gáppel megjártam a sötétkamrák világát is. Aztán évtizedek múltak, élethelyzetek változtak, megszerettem a túrázást. Először telefonnal , aztán szépen váltogatva a gépeket merültem el a fotózás rejtelmeiben. Tanultam tanfolyamon,  és még mindig tanulom.  Életemet két helyen, a Balaton-felvidéken és Salgótarjánban élem, így van lehetőségem mindkét hely szépségeit, élményeit megörökíteni. A természetfotózás az első, de nagyon szeretem a mozgást, a pillanatnyi élményeket és  barátkozom a portréval. Hobbifotósként járom a világot és örökítem meg a számomra szép pillanatokat.