Bódi Katalin

Egy pici nógrádi faluban születtem, ahol az 1960-as években a nagybátyám volt a falu fényképésze. Ez volt az indítás, középiskolás koromban pedig megvehettem álmomat, egy  Smena 8 gépet. Ezzel gáppel megjártam a sötétkamrák világát is. Aztán évtizedek múltak, élethelyzetek változtak, megszerettem a túrázást. Először telefonnal , aztán szépen váltogatva a gépeket merültem el a fotózás rejtelmeiben. Tanultam tanfolyamon,  és még mindig tanulom.  Életemet két helyen, a Balaton-felvidéken és Salgótarjánban élem, így van lehetőségem mindkét hely szépségeit, élményeit megörökíteni. A természetfotózás az első, de nagyon szeretem a mozgást, a pillanatnyi élményeket és  barátkozom a portréval. Hobbifotósként járom a világot és örökítem meg a számomra szép pillanatokat.