Cikkek, Hírek, Interjú, Press

“Abban azonban biztos vagyok, hogy különlegesek vagyunk”

Egy interjú arról, milyen utat járt be egy fiatal, aki arra vágyott, hogy közösségen belül gyakorolhassa szeretett hobbiját. Kezdeményezéséből létrejött egy egyesület, ami mára közel 30 aktív tagot számlál, valamint 2010 óta minden évben megrendezi a Fotósviadal elnevezésű megmérettetést, ami az elmúlt években, a hazai fotós közösség egyik kedvenc eseményévé vált. Az egyesület, a tagok munkássága mellett több kiállítással, jótékonysági megmozdulással, illetve közösségépítő-, és oktatási tevékenységgel is büszkélkedhet.
Ismerjétek meg a Pannon Fényképészkör Egyesület alapítóját: Ruppert Tamást.

Olvasás folytatása \”“Abban azonban biztos vagyok, hogy különlegesek vagyunk”\”
Cikkek, Eszközök

Fotózás természetes fényben – I.

A fényképezés tudománya nagyon egyszerűen megfogalmazva a fény rögzítése egy adott pillanatban/időtartam alatt. Akár egy portrésorozatot akarsz készíteni, esetleg egy fülledt nyári este hangulatát megörökíteni, ha megfelelően használod a természetes fényt, mint eszközt, lenyűgöző eredményeket tudsz elérni. Ebből a cikkből megtudhatod, hogyan fordíthatod előnyödre az adott fény tulajdonságait.

Olvasás folytatása \”Fotózás természetes fényben – I.\”