Talán nem elcsépelt azt mondani, hogy az ősz igen sokszínű volt egyesületünk életében. Szeptemberben Erdélybe kirándultunk, november elején pedig a Medves-Salgó-Karancs vidékén töltöttünk egy hétvégét. Fényrajz magazinunk dupla számmal jelent meg Street fotó témában. Egyesületi tagjaink pedig több pályázaton is sikereket értek el.
Olvasás folytatása \”Ősszel történt\”Sokszínű tárlatok, érdekes kihívások
Igazán mozgalmas volt az elmúlt két hónap egyesületünk életében: kiállítások, előadások, workshopok követték egymást, s legnagyobb rendezvényünk, a Fotósviadal is erre az időszakra esett.
Olvasás folytatása \”Sokszínű tárlatok, érdekes kihívások\”Ez történt márciusban
Március is sokszínű volt egyesületünk életében, hiszen több kiállítást is rendeztünk, kirándultunk és együtt alkottunk, s készülünk izgalmas programokkal is!
Olvasás folytatása \”Ez történt márciusban\”Ez történt februárban
Mozgalmas volt a február a PFE életében: ismét szerveztünk egy kiállítást a tihanyi Rege Galériában, elindult a Fényképészet alapjai című kurzus a Pannon Egyetemen, street fotó workshopon alkottunk közösen és tagjaink egyéni eredményeinek is örülhettünk.
Olvasás folytatása \”Ez történt februárban\”Cosplay, esküvő, kutya, csillagok
Egy kép többet mond ezer szónál -a Fotósviadal Hétvégével indítottuk az októbert
A hazai fotográfia neves alkotói, izgalmas témák, történelmi és modern hátterek, kreatív alkotás, tanulni vágyó fotósok, remek hangulat – összegezve mindez együtt a Fotósviadal Hétvége, melyet október elején rendeztünk meg Veszprémben.
Fotósviadal című programunk mára egész éves sorozattá vált, mellyel célunk, hogy összehozzuk a fényképészet szerelmeseit kortól és szaktudástól függetlenül és élmény legyen a részvétel mindenki számára. Programunk kiemelkedő része a Fotósviadal Hétvége, melyen változatos programokkal vártuk a fotózás szerelmeseit. Rengeteg kreatív kép született, s a fotókat nézve mi, szervezők is szívesen emlékszünk vissza a közelmúltbeli eseményre. Kicsit elárulva a szervezés kulisszatitkait is, Császár Lászlóval, a PFE tagjával, az esemény főszervezőjével beszélgetve idézzük fel a két nap érdekességeit.
Bővebben: Cosplay, esküvő, kutya, csillagok Olvasás folytatása \”Cosplay, esküvő, kutya, csillagok\”Mesterségek és borászat – képeken
November végéig látható a Hagyományőrző szakmák és a bor nyomában című tárlatunk
Egy gőzölgő kávé, egy finom süti, virtuális barangolás a kézműves hagyományok és a magyar borkultúra nyomában, művészi élmények – ez mind együtt az Apátsági Rege Cukrászdában megnyílt digitális kiállításunk. November végéig megnézheted a képeket a cukrászda nyitva tartási idejében.
A magyar borászatot és hagyományokat mutatjuk be azon a digitális kiállításon, melyet az Apátsági Rege Cukrászdában láthat a közönség.
A kiállított művek fotópályázatunkra érkeztek, melyet a Fekete Fehér Fotó (FFF) Facebook csoporttal karöltve hirdettünk meg. Amatőr és profi fotósok színes és fekete-fehér fotóit vártuk: hagyományőrző szakmákról, valamint a magyar borászatról, borvidékekről.
Díjazottjaink:
Hagyományőrző szakmák – színes
- hely: Birkás Gábor
- hely Kaunitz Miklós
- hely Kurucz Dominika
Hagyományőrző szakmák – fekete-fehér
- hely Kaunitz Miklós
- hely Kurucz Dominika
- hely megosztva Budai Szilvia és Trimmel István
A magyar bor nyomában
- hely Császár László
- hely Muth Csilla
- hely Tilliné Unyi Krisztina
A beérkezett művekből neves zsűri – Váczi Anna fényképész, dr. Bajusz Huba plasztikai sebész, a MAFOSZ, a Képolvasók Fotóklub, valamint az MTA Szegedi Fotóművészeti Munkabizottság tagja, Kőhalmi Kálmán művészeti-és médiafotográfus – választotta ki azokat a képeket, melyeket a tihanyi Rege Art Galériában – az Apátsági Rege Cukrászdában tárunk elétek. Hasonlóan eddigi tihanyi kiállításainkhoz, az esemény különlegessége, hogy nem szokványos módon mutatjuk be a műveket, hiszen a modern kort ötvözzük a művészettel. A fotókat Samsung The Frame TV-k képernyőjén láthatod.
A tárlat megtekinthető november végéig az Apátsági Rege Cukrászda nyitva tartási idejében:
H: 09:00 – 20:00
K: 09:00 – 20:00
Sze: 09:00 – 20:00
Cs: 09:00 – 20:00
P: 09:00 – 21:00
Szo: 08:00 – 22:00
V: 08:00 – 21:00
A XL. Mafosz Szalon eredménye
A XL. Mafosz Szalonra 43 alkotóközösség töltött fel összesen 979 képet. Papp Anita tagunk Rohanó világ című fényképe a kiállításra kerülő fotók közé jutott. Ezúton is gratulálunk neki!
A szakmai zsűri tagjai: Nagy István (E-Mafosz/g), Lőkös Zoltán (EFIAP/d3, A-Mafosz/p), Horváth Imre (A-Mafosz/s, EFIAP/s, a MAFOSZ elnöke). További információk az eseményről a MAFOSZ cikkében találhatók.
Fényrajz magazin – 2023 | 02
Örömmel jelentjük be, hogy megjelent a Pannon Fényképészkör Egyesület Fényrajz magazinjának idei második száma. Fogadjátok sok szeretettel. Kérünk benneteket, hogy terjesszétek a magazint, osszátok meg Facebook oldalunkról a posztot, tageljetek minket és ajánljátok, ha arra érdemesnek találjátok. Kívánunk hozzá kellemes elmélyülést!
Barnagi kiruccanás – Part 2
Mert ugye minden folyónak két partja van… 🙂Ugyanakkor Barnagnak nincs folyója, így ez azt is jelenti, hogy menni fogunk még, hiszen lehet Part 3 és Part 4 is.
No, de térjünk a lényegre. Április végén a Szmrecsányi kánság kedves invitálására érkeztünk Barnagra, merthogy nyílt edzést tartottak, számos egyéb kulturális programmal ötvözve.