Vas Enikő

Első emlékem a fotózásról, hogy gyerekkoromban a családi kiskompakttal egy lovasversenyen nyomkodtam ész nélkül az expogombot. Aztán valaki azt mondta, hogy milyen jók lettek a képek. Hát, talán nem mozdultak be…annyira. De ez az apró dicséret elég volt, hogy felkeltse egy kisgyerek érdeklődését a fotózás iránt. Onnantól irigykedve nézegettem a fényképező ismerőseim fotóit először myVip-en, majd Facebookon, meg mindenhol, ahol lehetett.
Ahogy kicsit nagyobb lettem, szüleim már rám merték bízni a családi bridge gépet, amit onnantól mindenhova hordtam magammal, persze még nem igazán tudva, hogy mit is csinálok vele. De fotóztam, megállíthatatlanul. Tizennégy éves lehettem, amikor karácsonyra egy komolyabb bridge gépet és egy fotózás témájú könyvet kaptam, ezekkel már kicsit mélyebbre tudtam ásni magam a témában.
„Rendesen” fotózni mégis csak az egyetem elején, 2017-ben kezdtem, amikor végre volt egy kis spórolt pénzem és segítségem abban, hogy használtan megvehessem életem első DSLR gépét, egy Nikon D7100-at. Ekkor ismerkedtem meg a PEF-el, a Pannon Fényképészkör Egyesület elődjével is. Azóta folyamatos célom, hogy tudásban és felszerelésben is fejlődjek, és erre szerencsére időről-időre találok lehetőségeket – néha pedig a lehetőségek találnak meg engem. Fotóztam az egyetemi újságnak interjúkat és rendezvényeket, fotóztam esküvőn, lovasversenyen – immár értékelhető képeket gyártva, a fényképezőgép állandó útitársam, ha nyakamba veszem a világot, de akkor is, ha csak a Balatonig megyek.