Janos-Abonyi

Abonyi János – Örökös tiszteletbeli tagunk

A fénykép azt sugalja: akkor tudunk a világról, ha olyannak fogadjuk el, amilyennek a fényképezőgép rögzíti. Ez viszont ellentéte a megismerésnek, amely éppen abból indul ki, hogy nem fogadja el a világot olyannak, amilyennek látszik.

Az utóbbi időben a fényképezés majdnem olyan elterjedt szórakozássá vált, mint a szex vagy a tánc, ami azt jelenti, hogy akár csak a többi tömegművészetet – a legtöbben nem művészet gyanánt űzik. Jobbára társadalmi rítus ez, védekezés ellen, és a hatalom gyakorlásának eszköze.

Fényképet gyűjteni annyi, mint a világot gyűjteni. Talán a fénykép a legtitokzatosabb mindazon tárgyak közül, melyekben szövevénnyé sűrűsödik az a környezet, amelyet modemnek látunk. Minden fénykép valóban egy-egy rabul ejtett élmény, a fényképezőgép eszményi fegyver a bírni vágyással teli tudat számára.

Ezt én is érzem. Bár csak illúzió, mégis hajt az az élmény, hogy fényképezni annyi, mint birtokba venni a lefényképezett embert, pillanatot. Amit leginkább birtokolni vágyok az a fotósok szemlélet- és látásmódja, technikai ismerete, képessége mindig a megfelelő, egyediséget sugárzó viszonyt létesítenek a világgal.