Először tinikoromban került a kezembe egy Kodak filmes gép. Nem tudom megmondani, hogy milyen indíttatásból, mert a családunkban senki sem fotózott és nem is beszélt soha senki a fotózásról a környezetemben, valamilyen okból mégis rátaláltam és hozzám nőtt ez a tevékenység.
2008-ban kezdtem el komolyabban megismerkedni a fényképezés fortélyaival.
2009-ben szereztem művészeti képesítést modell-, reklám- és tárgyfotózás témakörben.
Ugyanebben az évben a Balatontipp fotópályázatán a közönség szavazatai alapján II. helyezést értem el a csopaki szőlőhegyen készített Merre induljak? című fotómmal.
Szintén 2009-ben az akkor felújított Közlekedési Biztosító Egyesület falait díszítette néhány természetfotóm, melyek nagy része a mai napig megtalálható az épület irodai szárnyában.
2010-ben az akkori Magyar Hang című kulturális magazinban – ami tengerentúli piacra készült, főszerkesztője Szél Barnabás volt – jelentek meg a riportalanyokról készített fotóim.
2012-től úgy alakult az életem, hogy felszerelés híján egy 8 éves szünet következett. Persze fotóztam ebben az időszakban is, de csupán „azzal főzünk, ami van” alapon.
2021-től workshop-okon, online előadásokon és a mindennapi gyakorlással próbálom bővíteni az ismereteimet, tapasztalatot szerezni.
Legszívesebben tájakat, a várost és a természetet szeretem megörökíteni, de akad a portfóliómban modell, családi és esküvői sorozat is.
2020-tól lehetőségem van budapesti színházak fotóspróbáit látogatni, ami egy egészen különleges világ, számomra egy régi-új szerelem (régi – mert a színház a másik megmagyarázhatatlan szenvedélyem tizenéves korom óta, új – hiszen a színházi fotózást, ami rettentő nehéz műfaj, senkitől nem volt lehetőségem tanulni).
Vallom, hogy a fotózás olyan elfoglaltság – akár hobbiként, akár hivatásként űzzük – amelyben elengedhetetlen a folyamatos fejlődés, tanulás, alázat.
Akik inspirálnak: Keleti Éva, Díner Tamás, Duba Dia, Schram András
A mellékelt portrét Olajos Piroska készítette.