A kreatívitás, az alkotás vágya már 3-4 éves korom óta az életem része. Akkoriban a festészettel fejeztem ki magam, a színek bátor használata volt az, ami engem a legjobban jellemzett. Tinédzser voltam, amikor megkaptam életem első kis kompakt gépét, és lelkesen örökítettem meg a körülöttem forgó világot. Már akkor sem a tökéletes képre törekedtem, csak a pillanatot akartam elkapni, úgy, ahogy én láttam és éreztem. Aztán Budapestre kerültem (származásomat tekintve erdélyi vagyok), és visszatért egy régi szerelem az életembe: az aviatika. Épphogy betöltöttem a 22 évet és Ferihgyen kezdtem el dolgozni, ami életem egyik legmeghatározó eseménye volt. Megismertem a spottereket, akik nem mások, mint a repülőgépek lelkes fotósai. Ez a szenvedély azzal jár, hogy télen-nyáron, hajnaltól éjszakáig, itthon vagy külföldön, a légitársaságok különböző járatait és géptípusait örökíted meg. Itt volt az a pont, amikor nekem is be kellett szereznem egy DSLR kamerát, mert itt már nem volt elég hogy nyers képeket osztok meg. Tavaly (2020) levizsgáztam és lett egy fotós OKJ-s bizonyítványom. Az oktatásom folyamán kezdtem el komolyabban foglalkozni a portrékkal, illetve pár esküvőt is volt szerencsém lencsevégre kapni. A lifestyle stílus az, ami engem inkább jellemez, a spontán, “életszagú” pillanatokat szeretem megörökíteni, de persze előfordul, hogy egy kósza ötlet kivitelezéséért elpepecselek egy kicsit.