1999-ben vettem első saját fényképezőgépemet, előtte nemigen fotóztam. Akkoriban még nem érdekeltek a miértek és hogyanok. Sokáig annyi volt csupán fontos számomra, hogy lefotózzam a gyerekeket és a családi nyaralásokat, amihez teljesen megelégedtem az automata funkciók használatával. 2014-ben lett először tükörreflexes gépem, és egyre jobban szerettem volna megtanulni, hogy hogyan is csinálják, akik értenek is hozzá. Így jutottam el 2016-ban egy fotósiskolába, ahol elvégeztem egy alaptanfolyamot. Rengeteget tanultam ott, sokkal közelebb került hozzám a fotózás, mint előtte. Egész más szemmel nézem azóta a körülöttem lévő világot. Azóta nem lehet kicsavarni a gépet a kezemből. Sokat, lelkesen és egyre céltudatosabban fotózok, fokozatosan fejlesztem magam. Igyekszem nyitott szemmel és szívvel járni a mindennapokban. Leggyakrabban és legszívesebben városokat, természetet és ellesett pillanatokat fotózok, de belekóstóltam már rendezvényfotózásba és portréfotók készítésébe is. Hobbifotós vagyok és maradok, mert azt gondolom, hogy addig lehet igazán szívből csinálni valamit, míg örömömet lelem benne.
“…Muszáj megmentened ezt a pillanatot. És már fogod is a gépet, és kattintasz. Kész a kép. …Amit szeretnél magaddal vinni. És albumba tenni. Egy darabkáját az élet csodáinak. De nem csak a gépeddel mentheted meg. A lelkeddel is. …Ez a mi legszebb kincsünk. Ez az album. Lélekalbum.” (Csitáry-Hock Tamás)
