Koszi Levente

Első találkozásom a fényképezéssel egy Szmena gép „akkurátus” szétszedése volt pár évesen.
Majd 20 évvel később ugyanehhez a géphez nyúltam, amikor a fotózásnak tömegek hódolhattak telefonjaikkal, (köztük én is), viszont az esetlen és bíztató eredmények szerencsésen rávezettek a filmre, mert abban van a mágia!
Fényképész iskolába iratkoztam, ahol nem csak a mai divatos trendekkel szembesültem, kedvemre voltak a korai technikák, az automata rendszerek hiánya.
A filmes fotózás pár éves mellőzése mellett gyakran hónapok alatt értem a végére egy tekercsnek, csupán, hogy DSRL géppel láthassam és láttatthassam amit mások már százszor, s habár egyszerűbb, kényelmesebb, akár szebb és tisztább képet kapunk általa, nekem mindig üres szellemként köszöntek vissza digitális fotóim.
Úgyhogy majd 30 évvel az első gyorsszervizem után elborult az agyam, és visszatértem a filmre, kisfilmről közép formátumra, bolti hívásról a fürdőszobába.
Fotóimat sosem érzem késznek, sokszor az exponálás pillanatáig visszamennék, (helló RAW!), így keveset is publikálok. Úgy gondolom, manapság kevesebb részt kap a fényképezés, a közönségtoborzás az első. Számomra ez a lassú, „kézműves” (haha) tempó a szórakoztató!