A fotózás számomra egy régi középiskolai álom, ami lassan megvalósulni látszik. 2019-ben nyílt lehetőségem megvásárolni az első DSLR gépem, amit szentül hittem, hogy egy Nikon lesz. Természetesen nem így történt…amint kipróbáltam a két konkurens márkát egyértelművé vált, hogy hű társam egy Canon gép lesz. Azóta kezdőként elvégeztem egy alaptanfolyamot és igyekszem bővíteni a tudásom ezen a téren.
Egyelőre keresem azt, hogy „ki is vagyok én” a fotózás által és mit is szeretnék megmutatni a képeimmel, ezért csapongok a témák, stílusok és színvilágok között. Szeretnék olyan képeket készíteni, amit nem szimplán megcsodál az ember egy másodpercig, hanem elidőzik felette és gondolatokat ébreszt benne…bármilyet, jót vagy akár rosszat is, csak indítsa be az agytekervényeket. Jelenleg természetet, részleteket fotózok szívesen, közel áll hozzám a street fotózás és szeretnék rátérni lassacskán a portrék készítésére is. Kezdőként alapjában véve mindenre nyitott vagyok és szívesen próbálnám ki magam minden téren egy kicsit. Jelenleg jogi asszisztensként dolgozom és idővel szeretnék kreatívabb „munkaként” komolyabban foglalkozni a fotózással, amihez folyamatosan gyűjtögetem még a kellékeket, kiegészítőket.
A Pannon Fényképészkörrel az V. Fotósviadal kapcsán találkoztam és egyből felkeltette az érdeklődésemet a csapat, a tevékenységük valamint, hogy hasonló érdeklődésű emberekkel vehetem körül magam és motiválhatjuk egymást. Remélem hasznos tag lehetek és hozzájárulhatok a képeimmel ahhoz, hogy minél több ember merüljön el a fotókban.
Instagram: @birtalanphotography







































