Cikkek

Ez történt márciusban

Március is sokszínű volt egyesületünk életében, hiszen több kiállítást is rendeztünk, kirándultunk és együtt alkottunk, s készülünk izgalmas programokkal is!

Fényrajz magazin
Bár március elején jelent meg, de most is érdekes felfedezni, vagy újranézni Fényrajz magazinunkat, melyet a PFE elnöke, Ruppert Tamás így ajánl:
„Az ICM kategóriában nem más, mint Vizur János mutatja be az egyik legújabb anyagát, amelyhez csatlakozik Cziráki Ildi egyesületünk tagja is újabb sorozatával. A mostani számban is utazunk földön, vízen (de legalábbis vízhez), levegőben és ezúttal még azon is túl. Ladányi Tamással nagyon régóta dolgozunk együtt és a Pannon egyetem folyósógalériánkon rendezett kiállítása kapcsán a mostani számba is elfogadta  meghívásunkat. A zene és a tánc is helyet kapott Vajda István Showtime című sorozatával és Császár László táncfotóival.
Nézzétek végig, lapozzátok át elejétől a végéig, majd fordítva és ismét! „
https://fenyrajz.org/#

Balaton a digitális tárlaton
Márciusban a festményeké volt a főszerep a Tihanyi Rege Galéria digitális kiállításán: a  FlowBalaton festőművészei: Guba Anita, Nádas József, Németh Ida, Oravetz Dániel, Péter Beatrix  Tóra néző című csoportos kiállítását láthatták a Rege Cukrászda vendégei.

Fotó: Oravetz Dániel

Bővebb információ és még több kép a tárlatról ide kattintva

Kiállítás és alkotás
Március elején a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cserépfalura látogattunk el.

Fotó: Császár László

Itt nyílt meg a Kézműves körök című fotókiállításunk.
2022-ben indítottunk egy hosszú távú projektet, hogy egy izgalmas riportanyaggal bepillantást engedjünk a tradicionális szakmákat űző emberek dolgos mindennapjaiba.

Fotó: Cziráki Ildikó

A megvalósítás során több hagyományos szakma mesterével ismerkedhettünk meg. Az ország számos területére látogattunk el, ahol többek között keramikussal, fazekassal, üvegcsiszoló mesterrel, kosárfonóval, méhésszel, hangszerjavítóval, tökmagolaj készítővel és gyertyaöntővel is találkoztunk. Ezekből az egyedi, különleges, izgalmas találkozásokból született meg tárlatunk, melyet Cserépfalu településen mutattunk be.

Fotó: Háder Richárd

A bemutatott fotók alkotói: Ádók Zsanett, Császár László, Csonka-Szabó Margit, Háder Richárd, Kiss Sándor, Máté Krisztián.

Fotó: Gulyás Péter

Még egy napig vendégeskedtünk a településen – s itt is köszönjük a vendéglátást – hiszen közös fotózásra indultunk, hogy újabb képek is születhessenek.

Fotó: Kiss Sándor

Múltidéző – ünnepi pillanatok

Bár már elmúlt húsvét, de reméljük, szívesen idézi fel velünk mindenki az ünnepi pillanatokat tagjaink képeivel.

Ádók Zsanett fotói a húsvéti készülődésről

Császár László képei az ünnep hangulatáról

Kiss Sándor húsvéti pillanatai

Csonka-Szabó Margit fényképei díszes tojásokról

A jövő fotósai
A PFE gondozásában zajlik a Pannon Egyetemen a Fényképészet alapjai című kurzus, melyre minden hétfőn várjuk az érdeklődőket, neves előadókkal. Márciusban is neves fotósokkal találkozhatott a hallgatóság, s ez így lesz ezután is.

Következő előadásaink:
Április 15: Utómunka- Bátor Viktória
Április 22: A rendezvényfotózás alapjai – Koncsol Tünde
Április 29: Történetmesélő fotográfia – Bácsi Róbert
A 16.00 órakor kezdődő programok nyitottak mindenki számára. Várunk mindenkit a Pannon Egyetemen a Pannon Köztéren akkor is, ha hallgató és akkor is, ha nem egyetemista!

Jövőbenéző – várunk mindenkit a Fotósviadalra!
Bár nem márciusi esemény, de mi már most készülünk egyik legnagyobb programunkra, a  Fotósviadalra, melyre téged is várunk, ha érdekel a fényképezés!

Információk, érdekességek: https://fotosviadal.hu/

Cikkünk nyitóképét Császár László tagtársunk készítette Cserépfalun.