Cikkek

Ez történt februárban

Mozgalmas volt a február a PFE életében: ismét szerveztünk egy kiállítást a tihanyi Rege Galériában, elindult a Fényképészet alapjai című kurzus a Pannon Egyetemen, street fotó workshopon alkottunk közösen és tagjaink egyéni eredményeinek is örülhettünk.

Képek a Rege Galériában

Az év második hónapját egy tárlatnyitóval indítottuk, ezúttal kicsit kitekintve a fotózás izgalmas világából. Adrienn F. K. Szabadnak születtem című, színes ceruzarajz kiállításában gyönyörködhetett a közönség Tihanyban. S bár ez a kiállítás már véget ért, de a Rege Galériában nemrégiben újabb tárlat képei peregnek a digitális kiállításon: a Flow Balaton művészcsoport alkotásai várják a közönséget.

Információk a tárlatról: https://fb.me/e/1UA9r5CXz

Egyetemi kurzus – nem csak hallgatóknak

A PFE szervezésében ebben a félévben is elindult a Fényképészet alapjai című kurzus, melyre minden érdeklődőt várunk. Az előadásokat hétfőként 16.00 és 18.00 óra között tartjuk, Veszprémben, a Pannon Köztéren.

Várjuk az érdeklődőket a következő alkalmakra:

Március 18. Természetfotózás– Dékány Zsolt
Március 25. Fotós karrier építése – Horváth Dániel
Április 8. Asztrofotózás – Ladányi Tamás
Április 15. A rendezvényfotózás alapjai – Koncsol Tünde
Április 22. Utómunka – Bátor Viki
Április 29. Történetmesélő fotográfia – Bácsi Róbert

Gulyás Péter Behavazott című fotójával III. helyezett lett a Prizma Kör  országos pályázatán

Tagjaink rendszeresen neveznek hazai-és nemzetközi fotópályázatokra, s szép sikereknek is örülhetünk. Gulyás Péter tagtársunk díjnyertes képéhez gratulálunk – melyet itt mutattunk meg, az alkotó és a pályázat bemutatása mellett:  https://www.facebook.com/photo/?fbid=783003857193531&set=a.451539340339986

Kalandozás a streetfotó izgalmas világában

Hogy miért is jó PFE-tagnak lenni? Mert együtt is élvezhetjük a fotózás szépségeit, tematikus programokon vehetünk részt, neves előadókkal találkozhatunk, tudásunkat mélyíthetjük, látásmódunkat csiszolhatjuk workshopokon. Minderre példa februári programunk is: Rosta András fotográfus vezetett be minket a streetfotó rejtelmeibe.

Közösségi oldalunkon hamarosan mutatjuk a képeket is!