Gödön élek, és a fotózás gyerekkorom óta valamilyen formában jelen van az életemben. A képi világ már akkor magával ragadott, amikor nagypapám 8 mm-es kamerájával forgatott. Sokszor ott álltam mellette, miközben a filmeket vágta, és talán innen is ered az a máig tartó érdeklődésem, ahogyan a képek történeteket tudnak mesélni. A családban egyébként is jelen volt a fényképezés: keresztmamám a németországi KODAK gyárban dolgozott.
Az első fényképezőgépem még filmes, kisfilmes kamera volt, később egy KODAK bridge gépet használtam. Akkoriban elsősorban a családot, a nyaralásokat és az utazások pillanatait fotóztam. Öt éven keresztül dolgoztam egy reklámfilmeket készítő cégnél is, ahol főként gyártásvezetőként vettem részt céges referenciafilmek készítésében. Ez az időszak sokat adott a képi gondolkodásomhoz és ahhoz, ahogyan a történetmesélést látom.
2019-ben ajándékba kaptam egy Nikon DSLR fényképezőgépet, és ezzel új fejezet kezdődött a fotózásban. A NextFotó kezdő és haladó tanfolyamain kezdtem tudatosabban megismerni a fényképezőgépet és a fotózás alapjait. Az egyik workshopon találkoztam a streetfotózással, és nagyon hamar magával ragadott ez a világ. Az oktatóm Balogh Zoltán, az MTI fotográfusa volt, akinek munkássága és szemlélete azóta is inspirál.
Bár a digitális fotózás vált a mindennapi eszközömmé, az analóg fotózást sem engedtem el. A mai napig szívesen fotózom filmes technikával is. Talán éppen azért is áll közel hozzám, mert valahol visszavezet ahhoz a képi világhoz, amellyel gyerekként találkoztam először.
A Pannon Fényképészkörrel szintén 2019-ben kerültem kapcsolatba, és akkor már tulajdonképpen fél lábbal a közösségben voltam. Családi okok miatt azonban akkor nem tudtam vállalni a tagságot. Most, évekkel később különösen jó érzés, hogy végre valóban csatlakozhatom ahhoz a közösséghez, amelyhez már akkor is vonzódtam. Öt alkalommal vettem rész a FotósViadalon.
A streetfotózás azóta is a legközelebb áll hozzám. Szeretem azokat a hétköznapi, sokszor észrevétlen pillanatokat keresni, amelyek egy képbe sűrítve mégis történetté, hangulattá vagy érzéssé válnak. 2025-ben elvégeztem a MÚOSZ fotóriporter képzését a Bálint György Újságíró Akadémián, ami tovább erősítette bennem a fotóriporteri és dokumentarista szemlélet iránti érdeklődést.
A fotózás számomra azonban ennél sokkal többet jelent. Nemcsak alkotás, hanem egyfajta kapaszkodó, feltöltődés és lelki menedék is. Voltak és vannak olyan időszakok az életemben, amikor a fényképezőgép a kezemben segített kiszakadni a mindennapokból, figyelni a körülöttem lévő világra, és egyszerűen csak jelen lenni. Sokszor érzem úgy, hogy a fotózás lelkileg is nagyon sokat adott és adott vissza nekem.
Fotográfiai gondolkodásomra többek között Urbán Tamás, Kereki Sándor, Benkő Imre, Mary Ellen Mark, Vivian Maier, Keleti Éva és Tod Haido munkái vannak hatással. Különösen inspirál az ember, a történet és a pillanat kapcsolata, illetve az, ahogyan egyetlen kép képes megmutatni valamit egy korról, egy helyzetről vagy egy emberről.
A következő időszakban szeretnék még többet tanulni a portréfotózásról. Érdekel, hogyan lehet egy ember személyiségét, hangulatát és történetét úgy megmutatni egy portrén, hogy közben megmaradjon az a természetesség és őszinteség, ami a streetfotózásban is annyira fontos számomra.
