Gulyás Péter vagyok, Nógrád megyében, Balassagyarmaton élek. A fotózást amatőrként/szabadidőben folytatom, megélhetéshez más területen (webshop fejlesztések) dolgozok.
Nagyjából 10 éve kezdtem fotózni – vettem egy belépő szintű DSLR-t, automata módban fotóztam mindent is ami szembejött, mint általában minden kezdő. Hamar elkezdett érdekelni mi hogyan működik és hogy lehet adott hatásokat elérni különböző beállításokkal, olvastam, kérdeztem, mások fotóiból tanultam. Később végeztem Fotográfus OKJ-t is, ez már sok új ismeretet nem adott, viszont a fotótörténelem érdekes volt és bővítette a látásmódom. Szeretek fotós közösségekben aktívan részt venni, Facebook-on segítek csoportokat terelgetni adminisztrátorként. Évek óta részt veszek a Fotósviadal rendezvényen, többször az online kihívásokban is indultam.
Néhány éve (talán az OKJ és a fotótörténelem után) elkapott a streetfotók hangulata, világa – legszívesebben ezen a területen tevékenykedek. Emellett természetesen bóklászok időnként (leginkább más lelkes fotóstársakkal) Nógrád megye gyönyörű tájain is, megörökítem 1-1 részletét. Szeretek kísérletezni technikákkal/beállításokkal mint pl. multiexpo és ICM. Egyre inkább szeretem a minimalista kompozíciókat, látásmódot.
Részt vettem helyi fotóklub szervezésében a covid előtti években, de 6-8 fős aktív közösségünknek a korlátozások sajnos eléggé betettek, megszűnt az aktív együttlét. A fotózás nekem kikapcsolódás, feltöltődés, szerelem – géppel a kezemben megszűnik a “normál világ” körülöttem, elragadnak az érzelmek és az alkotás folyamata 🙂 Gondolom sokan vagyunk így… Örülök, ha valamelyik fotóm felkelti a figyelmet és másoknak is tetszik, de a lényeg az alkotás öröme. Időnként próbálok különféle pályázatokon indulni, itt nemzetközi szinten “Honourable Mention” díjazásig jutottam az International Photography Awards és a Minimalist Photography Awards pályázatán, és “competition gallery” beválogatást, megjelenést értem el a LensCulture Street Photography Awards tavalyi kiírásán.